Interjú Román Judittal

Judit színésznő, szinkronizál, jógaoktató, három lány édesanyja és fontos számára a közösség, így egyik alapítója és aktív tagja a Húsznegyven Fiatal Építészek Egyesületének. Az első téli hétfőn beszélgettünk munkáiról, önismeretről, közösségről, kapott és játszott érzelmekről. Judit hihetetlenül nyugodt személyiség és nagyon szerény, szívesen mesél lélekről, érzésekről. Szintén színész férjével már tíz éve élnek itt Budaörsön, kerülve minden ismertséget.

Sokoldalú vagy, több „szakmát” űzöl, de hogyan tudsz ennyi mindent csinálni egyszerre?

Bennem ezek valahogy összekapcsolódnak, fontos számomra hogy olyan dolgokat csináljak, amiben fejlődöm én is, és másoknak is közvetíthetek valamit. Át akarom adni a boldogságot és a jó dolgokat, például amit nekem jelent a jóga. A színház pedig örök szerelem, jó érzés elgondolkodtatni, érzelmeket ébreszteni. Persze nézni is imádom.

Hogyan lettél színésznő?

Nem voltam gyerekként szereplős típus, az osztály középpontja, inkább szerettem olvasni, verseket is, szavalóversenyeken indultam és jó helyezéseket értem el. A közösséghez tartozás vágya viszont mindig erős volt bennem. Aztán a Vörösmarty gimibe sodort az élet, vagyis inkább az anyukám, akinek javaslatára jelentkeztem az épp induló drámai tagozatra, ahova fel is vettek. Sokként ért, hogy ott mindenki színész akart lenni. Vidám évek voltak, sok jópofa megnyilvánulásunk volt, de valahogy nem tudtam igazán felszabadulni. Az emberi lélek érdekelt nagyon (a sajátom is), de akkor még nem éreztem, hogyan kapcsolódjak önmagammal, másokkal a színjátszáson keresztül, ezért pszichológia fakultációra váltottam, és tényleg azt hittem, hogy ez lesz az utam. Közben persze jártunk az Ódry színpadra, ahol a színművészetisek játszanak és annyira magával ragadott az a hangulat, az a lendület, a közösség kirobbanó energiája, hogy végül mégis jelentkeztem a Színművészetire és én lepődtem meg a legjobban, hogy fel is vettek. Nehéz volt az a négy év, sok szorongással, keresgéléssel, valamiért nem tudtam úgy megnyílni, ahogy szerettem volna. Mégis azt éreztem, hogy ez nekem nagyon jó. A közösség és a tanáraim inspiráltak és úgy éreztem jó úton járok.

Hol mindenhol játszottál?

Ösztönösen választottam, Egerben kezdtem, újonnan alakult a társulat, szuper évek voltak, majd hívtak Pestre, az Arizona Színházba és játszottam Sopronban, aztán a József Attila Színházba szerződtem, de a régi helyekre is visszajártam vendégszereplőként. Közben születtek a lányok. Igyekeztem helyt állni, mindenhol, de nem volt könnyű. Sok lelkifurdalás, kétségek kísérték az életemnek ezt az időszakát. Szerettem volna anyukaként mindent megtenni a gyerekeimért, és a szakmámat is imádtam, de úgy éreztem képtelenség maximálisan megfelelni. Lazult közben a társulati lét, és valahogy már nem éreztem olyan jól magam benne. A „Szeress most” tévésorozat forgatására kértem ki magam a színháztól és utána szabadúszó maradtam. Az élet terel engem! Ekkor kezdtem el többet szinkronizálni. Arra jöttem rá, hogy az együttműködésben hiszek, a közösen létrejövő, közösen születő eseményekben, ami nem biztos, hogy csak egy színházi produkcióban jöhet létre. Van annyi színészi munka az életemben, amiben jól érzem magam, és nem kell azt éreznem, hogy állandó lemaradásban vagyok akár anyaként akár másban. Nyaranta Egerbe járok vissza a nyári játékokra, valamint a Játékszínben is játszom. Így marad arra is időm, hogy a másik szenvedélyemnek is éljek.

Igen, most érkeztünk el a jógához. Hogyan lett az életed része a jóga? Mikortól gondoltad, hogy tanítani is fogod?

A mozgás mindig része volt az életemnek. Színészként a testemet eleve karban kell tartanom. Volt olyan mélypont az életemben, amikor elakadtam, elgondolkodtam merre menjek tovább. Egy barátnőm vitt el jógázni és szinte rögtön megmoccant bennem valami. Éreztem, hogy megtaláltam valami olyat, ami a mozgáson túl, a belül lévő zűr-zavart is képes lecsendesíteni, elsimítani, és rendbe tenni. Annyira beleszerettem, hogy egyre jobban el akartam mélyülni benne, kíváncsi voltam, hogyan működik, hogyan tud megváltoztatni, hogyan képes az ember belső, mélyebb rétegeibe is behatolni és ott változásokat elindítani és érdekelt a filozófiai háttere is. Megint az élet terelt, hisz épp amikor ezek a kérdések megfogalmazódtak bennem, akkor indult egy jógaoktató képzés, az Iyengar jóga metódusban, amit gyakorlok. Bele kellett vágnom!

Az órák tartása is magától jött. Ismerősök nógattak, hogy ha már elvégeztem több képzést, akkor tartsak órát nekik, én inkább úgy gondoltam, hogy jógázzunk együtt. Lett helyszín itt Budaörsön, közel mindenkinek, hiszen az idő a legnagyobb kincs. Adódott minden, így már két éve jógázunk.

Most már a Középpont Jógastúdióban is tartasz órákat.

Igen, korábbi tanárom hívott még az építkezés megkezdése előtt. Nagy megtiszteltetés volt, hogy gondolt rám. Jó oktatócsapat gyűlt össze és már kezdik az emberek megszeretni a helyet. Nagyon jó energiájú, megnyugtató légkörű stúdió lett. Jól érzem magam ott.

Azóta is folyamatosan tanulok, hisz ez a metódus híres a precizitásáról és magas szinten képzett oktatóiról. Kétévente lehet újabb és újabb vizsgákat tenni, ezzel magasabb szintekre lépni. És ez persze elméletet is jelent, szóval bőven lesz mit tanulnom nyugdíjas éveimben is!

Mi a közös a jógában és a színházban?

Az önismeret és a fegyelem. A színházban érzelmekkel dolgozunk, hozott érzelmek, elfojtott érzelmek vagy elő sem jövő érzelmek, és ezeket át tudod engedni magadon, a szerepen keresztül. Megélhetsz olyan pillanatokat, amik segíthetnek önmagad megértésében. Minden előadás más, nagyon koncentráltan kell létezned a pillanatban. Ez a jógában is fontos, ha nem figyelsz, elkalandozik az elméd, akkor megbillensz. Tudatosságot viszel minden kis porcikádba, és így, egyre finomabb és mélyebb kapcsolatba kerülsz önmagaddal.

Sok idődet és energiádat a Húsznegyven Egyesületbe teszed, mikor és hogyan alakult?

Amikor ideköltöztünk, szerveztem az utcánkban „utcabált”, hogy a szomszédokkal megismerkedjünk kicsit, kinyitottuk a kapukat és forralt boros, beszélgetős, vidám hangulatú este lett belőle. Amikor Gerzsenyi Judit és Dobos Botond is ideköltözött a családjával, náluk is tartottunk ilyet. Így indult, aztán lett sok-sok beszélgetés, az Egyesület megalakulása, több közös program szervezése, éjszakai tervezgetések, pályázatok írása és közben értékes barátsággá alakult a „szomszédsági viszony”. Kiderült, hogy remekül tudunk együtt ötletelni és azonos a közösség, a kultúra iráni szeretetünk, az hogy értéket, gondolatébresztő programokat szervezzünk, mindezt hatalmi törekvés nélkül.

Mik a jövőben terveid?

Tíz év alatt átalakítottam az életemet. Lassítottam. Kevesebbet autózom Budapestre, és kényelmesebb életritmust alakítottam ki. Így sokkal több időm van a családra is és ez megnyugtató érzés számomra. Szeretném a jógaoktatást folytatni, megmutatni, átadni másoknak, milyen csodás, boldogító ereje van a rendszeres gyakorlásnak.

A színház és a jóga mellett szeretem a természetet és az utazást és mivel erős bennem a kalandvágy és nyitott vagyok az új dolgokra, ki tudja, mibe kezdek még bele??

Mióta éltek Budaörsön?

Tíz éve, a legkisebb lányom, Borcsa, már ide született.

Mit szeretsz Budaörsben?

Imádom, hogy van kertünk és kutyánk, mindig lakásban laktunk és ott nem lehetett. Szeretem, hogy közel van Budapest, a munka és a lányaim miatt is, de közben van egy falusias jellege, például ősszel a füstszag. Szeretem, hogy ismerjük a szomszédokat, nem arctalan emberek vesznek körül és szeretem, hogy Borcsa ebben a közegben lehet gyermek. Budaörs egyesíti azt, ami szerethető a városban és a vidéki életben. Itt van a suli, minden itt van. Tök jó a színház, sőt, eleve, hogy van színházunk! Minden van „miniben”. Örülnék, ha olasz kisvároshoz hasonlóvá formálódna, sok kis üzlettel, sétálóutcával, igényes helyekkel. Imádom, hogy a kapun kilépve tíz perc múlva a hegyekben vagyok.

D.K.

Beszélgetés